Külföldi rendszámú járművel Magyarországon

Minimum 100 ezer forintos bírságra számíthat, aki nem jogszerűen használ külföldi rendszámú járművet Magyarországon. A büntetés akár 800 ezer is lehet, ha az autó 2000 köbcentinél nagyobb, és tulajdonosa nem magánszemély, hanem más országban működő cég.

A Közúti Közlekedésről szóló törvény legújabb változatában azt is kikötik, hogy amennyiben nem az autó magyar vezetője a külföldi rendszámú autó tulajdonosa, legfeljebb egy napig közlekedhet az országban. Igazoltatáskor bizonyítania kell, hogy valóban ennyi időt tölt az országban az autóval. Aki magyarországi lakcímmel rendelkezik és saját, külföldi rendszámú autójával állítják meg, annak azt kell bizonyítania, hogy életvitel szerűen tartózkodik a rendszámot kiállító országban. A változás óta nem elegendő indok egy bejelentett lakcím, a rendszeres munkavégzést is igazolnia kell annak, akit igazoltatnak.

A rendőrök hiteles fordítást kérnek a helyszínen, és az okmányok utólagos bemutatására sincs lehetőség. A fordítással kapcsolatban a törvény akkor sem tesz kivételt, ha valaki hétvégén vagy ünnepnapon érkezik az országba, amikor az azt készítő egyetlen fordítóiroda zárva van. Ha a bizonyítás a helyszínen nem sikerül, a rendőr nem mérlegelhet, mindenképpen el kell vennie az autó papírjait. Ha az autó magyar üzemben tartója vagy vezetője a rendszám leszereléséről és a forgalmi engedély bevonásáról szóló határozat jogerőre emelkedése után 15 napon belül nem kezdeményezi az autó magyarországi forgalomba helyezését, a bevont okmányokat visszaküldik a kiállító országnak.

A kormányrendelet szeptember 1-jei hatálybalépésével egy időben 50 százalékos kedvezményt adtak a regisztrációs adóból azoknak, akik év végéig honosíttatták külföldi rendszámú járművüket, feltéve, hogy azt 2011. június 15. előtt vásárolták.

Az alapvető jogok országgyűlési biztosának jelentésében több olyan panaszos esete is szerepel, amelyben nem állapítható meg egyértelműen, hogy a külföldi rendszámú autó vezetője valóban visszaélést követett-e el. Az egyik esetben a tulajdonos valóban külföldön él és dolgozik, tehát nem adócsaló. Autója ottani rendszámot visel, de azt Magyarországon élő felesége is rendszeresen használja. Egy másik esetben az autó tulajdonosa szlovák állampolgár, aki az év nagy részét hazájában tölti, de autóját felváltva használják feleségével.

Az új jogszabály hatálybalépése óta minden rendőrnek módszertani útmutatót adnak, hogy egy igazoltatáskor könnyebben el tudják dönteni, valóban megsértette-e a magyar jogszabályt a megállított külföldi rendszámú autó vezetője.

Ha hiteles fordításra, tolmácsra van szüksége, az alábbi elérhetőségeken talál meg:

Dr. Agnes Derjanecz

felesketett magyar-német fordító, fordításhitelesítő, tolmács és üzleti tanácsadó

Tel.: 06421 840 3385

Mobil: 0178 142 7248

www.ungarisch.com

 

www.ungarisch-übersetzer.de

Magyar orvosi diploma honositása Németországban

Magyar orvosi diplomák németországi honosításához egy ú.n. Approbationsantrag kitöltése szükséges. 

A kérelem elfogadásához - a nyilatkozatok és egyéb igazolások mellett - szükséges hiteles német fordításban beadandó dokumentumok a következők (amennyiben ezeket a tulajdonosnak magyar nyelven adták ki):

- születési anykönyvi kivonat

- személyi igazolvány vagy útlevél

- erkölcsi bizonyítvány

- esetleges névváltoztatás esetén a változtatást igazoló dokumentum

- diplomák, melyek végzettségét tanúsítják

- Certificate of Good Standing.

Ha hiteles fordításra, tolmácsra van szüksége, az alábbi elérhetőségeken talál meg:

Dr. Agnes Derjanecz

felesketett magyar-német fordító és tolmács

www.ungarisch.com

Németországi munka: üzleti, kommunikációs, karrier- és esélyegyenlőségi tanácsadás

Kedves Munkakareső!

Ha Németországban keres munkát, figyelmébe ajánlom a következő blogot is:

http://karrier-nemetorszag.blogspot.de/

A blog szerzőjeként fordítással, tolmácsolással, valamint üzleti, kommunikációs, karrier- és esélyegyenlőségi tanácsadással állok megbízóim rendelkezésére - személyes találkozás keretében, magyar és német nyelven. Ugyan állásközvetítéssel nem foglalkozom, a blogon azonban rendszeresen megjelentetek olyan németországi álláshirdetéseket, melyek esetén előny illetve feltétel a magyar nyelv ismerete.

Ha fordításra ill. magyar-német tolmácsra van szüksége, vagy időpontot szeretne kérni, az alábbi elérhetőségeken talál meg:

E-Mail: derjanecz@ungarisch.de

Tel.:    +49 (0)6421 840 3385

Mobil:  +49 (0)178 142 7248

Kelet-nyugati kooperációk Európában: magyar, lengyel, cseh, német és osztrák vállalatok kulturális jellemzõi - 4. rész

Összegzés

A fentiekbõl kitûnik, hogy Lengyel-, Magyar- és Csehország nem mutat fel markáns eltéréseket a tárgyalt dimenziók alapján. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gazdasági kapcsolatok ezen országok között probléma- és konfliktusmentesek, s azt sem, hogy itt nem említett szituatív szabályok betartására nem kellene ügyelni, hiszen ezek a nagy vonalakban megrajzolt hasonlóságok ellenére igen különbözõek lehetnek. Így például más-más tabutémák, megszólítási és üdvözlési konvenciók, vendéglátási szokások, eltérõ jellegû humor; a vállalaton belül más mehanizmusok, rítusok, szabályok jellemezhetik a partnerek kultúráját. Nyelvi félreértések is gyakran keletkezhetnek, fõként ha az angol, vagy olyan más nyelv a közvetítõ, mely egyik félnek sem anyanyelve.

A megállapított hasonlóságok alapján elmondható, hogy mindhárom kelet-európai nemzet tagjai figyelmet kell fordítsanak a következõ tényezõkre, ha a (nyugat)-német kultúra egyes képviselõivel kooperálnak, tárgyalnak, vagy bármilyen formában együtt dolgoznak velük:

·         a (nyugat)-német kultúra kétséget kizáróan individualista: az emberi kapcsolatok szintje és a privát szféra a legtöbb esetben háttérbe szorul. A kommunikációs stílus túlnyomóan direkt, sokszor bevezetés nélkül a célra tér; a partner személyének megismerése nem elsõdleges fontosságú az üzlet megkötése elõtt. Az ilyen jelenségeket ezért ajánlatos természetesként értelmezni, s nem sértésnek, érdektelenségnek sorolni be az effajta eltéréseket.

·         a (nyugat)-német vezetõk nagy része a demokratikus vezetõi stílust részesíti elõnyben, mely több önállóságot és felelõsséget ruház az egyes dolgozókra

·         Németországban (a volt NSZK területén) lényegesen gyakrabban írják elõ szabályok a vállalaton belüli tevékenységeket. Ezek a szabályokat az egyén általában nem mint kívülrõl jövõ kényszert éli meg, hanem az orientációt megkönnyítõ eszközt látja bennük, így ritkán is szegi meg azokat. A szabályok, törvények, rítusok segítségével próbálják meg elkerülni a bizonytalan helyzeteket.

·         a minél több információ beszerzése is a bizonytalanság kikapcsolását célozza, s mivel a (nyugat)-német kultúra információs hálózata gyenge kontextusú, az erõsebb kontextusú kultúrát képviselõ partnernek számítania kell arra, hogy a külföldi partner minden elérhetõ információt be akar szerezni, s azokat az információkat, amit ö akar közölni, kivétel nélkül – verbálisan - közli is.

·          a (nyugat)-németeket nem jellemzi a konfliktusok kerülése. Azonban azt is szem elõtt kell tartanunk, hogy a konfliktusok „kihordása“, megvitatása számukra sokszor konstruktív célzatú, azaz nem egyedül az erõfitogtatást szignalizálja.

·         a (nyugat)-német gondolkodás az idõt kevésbe képlékenynek tekinti; rosszul reagál a hirtelen változásokra, határidõk csúsztatására, valamint a pontatlanságra. Az emberek többsége nem végez szívesen egyszerre több feladatot, s azt sem veszi jó néven, ha megzavarják munka közben, mely utóbbi tény a kultúra individualista jellegével is magyarázható.

Auszria és a három keleti szomszédja közötti kapcsolat érdekessége, hogy az osztrák kultúra az említett dimenziók alapján az itt tárgyalt két véglet között félúton helyezkedik el, azaz közelebb áll a kelet-európai jellegzetességekhez, mint a (nyugat)-német kultúra, s a fent vizsgált szempontok alapján nincs is annyi szembetûnõ különbség.

Zárásként szeretném megjegyezni, hogy jelen cikk a magyar közönséget célozza, megpróbál néhány tanácsot adni ahhoz, hogy– egy jól mûködõ üzleti kapcsolat érdekében – hogyan érdemes elkerülni a kulturális különbségekbõl adódó konfliktusokat, szakításokat, s nem azt akarja implikálni, hogy a külföldi partner viselkedésének, gondolkodásának megértése, elfogadása, s a mássághoz való igazodás egyedül az õ, illetve a kelet-európai fél feladata.

Felhasznált irodalom

Borgulya Ágnes, Wirtschaftskultur und Kommunikation in Ungarn nach dem Umbruch. In: Gibson, Robert (Hg.), Internationale Kommunikation für die Wirtschaft. Theorie und Praxis. Berlin 1998. 185-194. o.

Derjanecz Ágnes, Kulturális különbségek a magyar-német üzleti kommunikációban. Projektleírás. Hildesheim 1999.

Feichtinger, C.-Fink, G., Interkulturelle Probleme im Ost-West-Management. In: Osteuropa-Wirtschaft 43, September 1998, 227-241. o.

Gaál Zoltán, dr. – Szabó Lajos, Vállalati kultúra: kulcs a sikerhez? In: Ipargazdaság 1996/1. 23-34. o.

Hall, Edward. T., The Hidden Dimension. Garden City 1969.

Hall, Edward.T., The Silent Language. Greenwich 1965.

Heindrich Balázs, A vállalati kultúra magyar sajátosságairól. Vezetéstudomány 1997. 04. szám 9-17. o.

Hofstede, Geert, Cultures Consequences: International Diffences in Work-Related Values. Beverly Hills 1980. 

Hofstede, Geert, Cultures and Organisations. London 1991.

Hofstede, Geert, Lokales Denken, globales Handeln. München 1997.

Nagy, Sándor, Cultural Diversity and Cross-cultural Management in Hungary. In: Journal of Cross-Cultural Competence & Management 1/1998. S. 301-334.

Nasierowsky, Wojciech – Mikula Bogusz, Culture Dimensions of Polish Managers: Hofstede´s Indices. In: Organization Studies 1998, 19/3 495-509. o.

Schroll-Mach, S.- Novy, I., Perfekt geplant oder genial improvisiert? - Kulturunterschiede in der deutsch-tschechischen Zusammenarbeit. München 2000.

 

[Vége]

 

Szerző: Dr. Ágnes Derjanecz, felesketett magyar német fordító és tolmács

 

 

Megjelent: Marketing & Management, Budapest, XXXV. Jg., 2001/1, S. 67-71

Kelet-nyugati kooperációk Európában: magyar, lengyel, cseh, német és osztrák vállalatok kulturális jellemzõi - 3. rész

Az időhöz való viszonyulás, orientálódás az idődimenzióban

Az időhöz való viszony mint összehasonlítási szempont kiindulópontja E.T. Hall megállapítása, miszerint minden kultúra egy sajátos „idõnyelvet“ beszél. A szerzõ által felállított elméletrendszer polikronikus és monokronikus kultúrákat különböztet meg. Utóbbiak az idõt ökonomiai tényezõnek tekintik, beosztják, s jellemzõ az is, hogy elõnyben részesítik azt, hogy egyszerre csak egy feladatot végezzenek, lehetõleg zavartalanul. A polikronikus szemlélet, mely inkább jellemzi nemcsak a magyar, hanem a cseh, lengyel és orosz gondolkodást is, képlékenynek látja az idõt, így a pontosság és a határidõk betartása nem elsõdleges fontosságú, hiszen bármi közbejöhet, s az egyetlen feladatra való zavartalan koncentrálás sem fontos. Ez a laza idõkezelés idegen a (nyugat)-német üzletemberek nagy többsége számára, s gyakran konfliktus forrása is, hiszen szemszögükbõl udvariatlanságnak, érdektelenségnek tûnhet mind a pontatlanság, mind a határidõk eltolása. 

Emellett Németországban sokszorigen hosszú átfutási idõ jellemzõ, sok idõ eltelik a döntések  megszületése elõtt, s tárgyalási idõpontokat, találkozókat, esetenként telefonon történõ megbeszéléseket is hetekkel elõbb kitûznek. Ausztria esetében viszont Brück és Feichtinger egy úgynevezett „easy-going mentality“-rõl tesznek említést, miszerint az osztrákok, idõkezelésük alapján, a három kelet-európai ország kultúrájával sorolhatók egy csoportba.

Az egyes kultúrák annak alapján is összevethetõk, hogyan viszonyul a többség az idõtávlatokhoz, azaz a hosszú vagy a rövid távú gondolkodásmód jellemzõ-e, mely pl. a tervezésre van kihatással. Hofstede (1997) ezen ötödik dimenziója, melyet a többinél késõbb határozott meg, viszonylag alacsony értéket állapít meg a lengyelekre vonatkozóan, mely rövid távú gondolkodásmódot jelez. Más kelet-európai ország sajnos nem került be a vizsgált államok közé, de feltehetõen a régió többi kultúrájában is a rövid távlatokban való gondolkodás jellemzõ, hiszen a csak lassan stabilizálódó gazdasági környezet nem teszi lehetõvé a hosszabb távú tervezést, ezzel szemben a – sokszor a túlélést biztosító - gyors eredményre törekvés dominál, s a legtöbb esetben egyelõre nem áll rendelkezésre elegendõ beruházandó tõke, mely okot adna egy hosszabb idõtávlatot magába foglaló gondolkodásra.  

Bár Hofstede Németországra vonatkozóan is a lengyelhez hasonló alacsony értéket állapít meg, azt azonban nem közli, hogy az ország mely részében végezte el felmérését. Nézetem szerint a nyugati országrészben az erõsebben hosszú távú gondolkodás jellemzõ, amit nemcsak a nagyarányú beruházások, hanem például a humán erõforrásba fektetett, lassan megtérülõ költségek is igazolnak.

Verbális kommunikáció és információáramlás 

A nyelvi megfogalmazásokat jellemzi direktségük mértéke is. A három keleti-európai társadalom esetében a kommunikációs stílus egyértemûen indirekt, azaz egy kérés, egy közlés tartalma sokszor nem fejezõdik ki direkt módon. Ezzel hozható összefüggésbe az is, hogy a szóban forgó kultúrák nagyobb hangsúlyt fektetnek az udvariassági szabályokra, mint a (nyugat)-német kommunikációs stílus, mely nagy mértékben direkt: a közlések egyértelmûek, lényegretörõek, ami sokszor meghökkenést okozhat a magyar, lengyel és cseh partnerekben. Az osztrák kommunikációs stílus viszont a kelet-európaihoz áll közelebb (l. Brück 1997; Feichtinger 1997).

A kulturális különbözõségek jelentõs forrása az egyes társadalmakat jellemzõ különbözõ mértékû információszükséglet. Az, hogy mekkora mértékben szorul rá az egyén verbálisan megjelenített információkra, a kultúra információs hálózatának lazaságával illetve erõs „szövésével“ hozható összefüggésbe. Ebbõl kiindulva E. T. Hall két csoportra osztja fel a kultúrákat: erõs és gyenge kontextusúakra. Azon kultúrákban, ahol a a nyelvi kifejezéseket körülvevõ kontextus (ide tartoznak a non-verbális jellemzõk, illetve az informális csatornák) erõs, az emberek kevés többletinfomációt igényelnek, mert a szükséges információ nagy részét már hordozza a kontextus, melybe egy-egy megnyilatkozás beleágyazódik. A gyenge kontextusú kultúrák esetében ezzel szemben az információs háló lazasága miatt nagyobb a verbális információigény. A három kelet-európai kultúra az erõs kontextusúakhoz sorolható, azaz az információ kódolásakor és dekódolásakor a beszélõk nagymértékben támaszkodnak a verbális megnyilatkozást kísérõ információra.

A kelet-európában befektetõ külföldiek gyakran panaszkodnak arról, hogy nem jutnak elegendõ infomációhoz. Megfigyeléseim szerint ez csak részben múlik azon, hogy a partner szándékosan tartja vissza az információkat. Egy másik ok éppen a kultúrák eltérõ információszükségletében keresendõ. A (nyugat)-német kommunikációs kultúra például egyértelmûen gyenge kontextusú, s így tagjai több verbálisan kifejezett információra szorulnak rá, és ebbõl következõen egyrészt más számára feleslegesnek tûnõ kérdéseket tesznek fel, másrészt „bõbeszédûbbek“, azaz olyan dolgokat is verbalizálnak, melyeket a más kultúrából származó partner a kontextus útján juttana el a címzetthez. Mindez esetenként természetszerûleg irritálja az erõs kontextusú kultúrába beleszületetteket, ami úgy fogalmazódik meg, hogy szerintük a (nyugat)-német partner „túl sokat beszél“, „túl sok információt ad egyértelmû dolgokról“ illetve „evidens dolgokra kérdez rá“.

A vállalaton belüli információáramlás iránya is olyan faktor, mely különbönbségeket okozhat a különbözõ kultúrák között. Nemcsak Magyaroszágon, hanem keleti szomszédaink vállalatainak többségénél elmondható, hogy az alulról felfelé történõ információáramlás dominál, míg a (nyugat)-német vállalatok esetén mindkét irányba jól mûködik az információrendszer. Ennek egyik oka abban keresendõ, hogy míg Németországban viszonylag kevés a vezetési szintek száma (3-4), a reformországok vállalatai esetén ez a szám jóval magasabb (Gaál és Szabó 1995-ös mérései szerint Magyarországon gyakran meghaladja az ötöt).

[Folytatás következik]

 

Szerző: Dr. Ágnes Derjanecz, felesketett magyar német fordító és tolmács

 

 

Megjelent: Marketing & Management, Budapest, XXXV. Jg., 2001/1, S. 67-71

Kelet-nyugati kooperációk Európában: magyar, lengyel, cseh, német és osztrák vállalatok kulturális jellemzõi - 2. rész

Hofstede kulturális dimenziói

Az alábbiakban Geert Hofstede (Hofstede 1991 és 1997) négy, különbözõ kultúrák összehasonlítását lehetõvé tevõ dimenziója segítségével kerülnek bemutatásra a magyarok és a keleti szomszédos nemzetek közötti hasonló viselkedés- és cselekvésminták. 

A holland kutató – 70-es évekbeli - vizsgálatai során több mint 50 országban tett fel az IBM dolgozóinak és vezetõinek a munkát, a munkaviszonyt,  a feletteshez való viszonyt érintõ kérdéseket és ezek alapján állította fel négy-dimenziós elméletrendszerét, melyhez késõbb egy ötödiket is hozzácsatolt. Kérdõívei kiértékelése után egy-egy indexérték segítségével helyezte el a vizsgált országokat egy-egy 1-tõl 100-ig terjedõ skálán, így jelölve azt, hol helyezkednek el az egyes nemzetek a két extrém véglet (erõs-gyenge) között. Hofstede kelet-európai országokat – a volt Jugoszlávián kívül – nem vont bele kutatásaiba (eredményei ma már amúgysem lennének érvényesek); s máig kevés a volt szocialista tábor országaival kapcsolatos olyan tanulmány, mely a hofstedei rendszeren alapulva mérhetõen próbálná meg jellemezni az adott kultúrákat. Az alábbiakban is csak arra vállalkozik a cikk szerzõje, hogy a hofstedei dimenziók mentén megrajzolja a körvonalakat. Számszerû értékek kevés esetben állnak rendelkezésre, ezek is néha ellentmondásosak és a vizsgálatok metodikai megalapozottsága sokszor megkérdõjelezhetõ. Emellett szeretném kihangsúlyozni, hogy az alábbi megállapítások csupán a többséget jellemzõ általánosítások, tendenciák, melyek azonban nagyban segítik az eligazodást a kultúrák közti gazdasági együttmûködés sûrûjében.

(1)  Az egyik dimenzió a hatalmi távolság, mely a hatalom elosztását vizsgálja. Ez az érték a vizsgált keleti államokban nagynak tekinthetõ: hatalom megoszlása inkább egyenlõtlen, a hatalmat birtoklók kiváltságokkal rendelkeznek, nem jellemzõ a decentralizáció, s ritka a demokratikus vezetõi stílus a gyakorlatban. Ennek egyik oka bizonyára a közös szocialista éra, mely centralizációra törekedett. Ebbõl kiindulva elhamarkodott lenne azonban azt állítani, hogy a magas érték inkább az idõsebb korosztályt jellemzi, s hogy a fiatalabb vezetõi generáció másként gondolkodik etéren. Nasierowsky és Mikula felmérései például, melynek során a szerzõk kizárólag fiatal lengyel menedzsereket illetve leendõ vezetõket kérdeztek meg, szintén igen magas hatalmi távolság-értéket (72) állapítottak meg.

A nagy hatalmi távolság, mely mindhárom ország esetében jellemzõ, az autokratikus vezetõi stílussal jár együtt. Ebbõl azonan nem következik, hogy a beosztottak is ezt a vezetõi hozzáállást várják el, akkor sem, ha elfogadják azt. Inkább az tapasztalható, hogy a dolgozók sokszor nem tisztelik a vállalat vezetését, s ennek hangot is adnak.

A hatalmi távolság a döntéshozatali felelõsségre is kihatással van. Ezzel kapcsolatban az állapítható meg, hogy az erõs hatalmi kultúrából következõen a döntés joga s felelõssége egyedül a vezetõ kezében van.

Bár Németországra és Ausztriára nézve sem beszélhetünk kis hatalmi távolságról, az mégis elmondható, hogy az lényegesen kisebb mint a fent említett országok vállalataiban, s egyre jobban teret nyer a demokratikus vezetõi stílus, mely megfelel a dolgozók elvárásainak is.

(2)  A következõ dimenzió az individualizmust illetve kollektív jelleget próbálja megragadni egy kultúrán belül. E két egymással oppozícióban álló jelleg a kultúrán belüi szociális hálót jellemzi, tehát többek között az egyének közötti kapcsolatok milyenségét, az egyéni döntési szabadságra fektetett hangsúlyt, a csoportmunkára való alkalmasságot avagy a döntéshozás jellegét. A rendszerváltás elõtt a kelet-európai államokat egyértelmûen kollektivistaként lehetett számontartani, hiszen a „mi“-n volt a hangsúly, az állam a jóságos apa illetve gyám szerepét játszotta, s az egyén nem rendelkezett sem döntési sem másfajta szabadsággal. Most, 11 évvel késõbb talán ez dimenzió a legambivalensebb s ezért a legnehezebben megfogható. Megfigyelhetõ egyrészt, hogy a hosszan tartó kommunizálásra az egyének válaszreakciója az erõteljes individualizáció volt.  Ezt az álláspontot képviseli az etémában kutatásokat végzõk többsége. Lengyel részrõl Nasierowsky és Mikula a fiatal vezetõi réteget vizsgálva ezzel szemben viszonylag alacsony individualitás-értéket (56) állapítottak meg. Azonban nemcsak az õ eredményeik, hanem sok más tényezõ is arra utal, hogy a magyar, cseh, lengyel vagy orosz kultúrát elhamarkodott lenne az erõsen individualista szemléletû társadalmakhoz sorolni. Hiszen a közösséghez tartozás, az informális kapcsolatrendszerek továbbra is fontos szerepet játszanak a kelet-európai országokban, akkor is – egy újabb paradoxon – ha a teammunka, vagy a csoportos problémamegoldó stratégiák (pl. brainstorming) korántsem olyen elterjedtek és eredményesek, mint a nyugat-európai és amerikai vállalatoknál. 

A kollektivista jellegre példa továbbá, hogy az individuális felelõsségvállalás nem jellemzõ. Emellett tipikus a konfliktuskerülés a három szomszédos országban, ami szintén amellett szól, hogy fontosabb a csoport szempontja, azaz a harmónia fenntartása, mint a szabad véleménynyilvánítás. Így az ellenvélemények sokszor informális keretek között terjednek, az emberek egy „rejtett“, rituálék által szabályzott konfliktusmegoldási stratégiát alkalmaznak, és inkább csak a nagy horderejû viták, összetûzések esetén vállaják fel a konfliktust illetve annak verbalizálását. Ezzel szemben az individualizmus erõteljes volta figyelhetõ meg abban, hogy nem gyakori a vállalatokkal szembeni lojalitás: a humán erõforrás nagyarányú fluktuációja tapasztalható.  Ennek oka egyrészt a pénzhez való megváltozott viszonyban is keresendõ (a magasabb kereseti lehetõség motivál), másrést abban is, hogy sokan – pl. alvállalkozóként – több vállalatnak is dolgoznak. Harmadik okként megemlíthetõ az a feltevés, mely szerint azon kuktúrákban, ahol sokáig nem volt szabad véleménynyilvánítás, kialakult és továbbél az az attitüd, hogy a hatalmat birtoklókkal – legyen ez az állam vagy egy idegen elnyomó – szemben nem kell, nem lehet lojálisnak lenni. 

Bár Ausztria nem tekinthetõ kollektivista társadalomnak, itt mégis jobban elõtérbe kerülnek az emberi kapcsolatok, mint az erõsebb individualizmust felmutató Németország (nyugati része) esetében. A (nyugat)-német kultúrában sokkal élesebb a választóvonal a privát és a társadalmi szféra között, a kollégák nem találkoznak szabadidejükben, annak ellenére sem, hogy a teammunka itt sokkal elterjedtebb. Az esetek nagy százalékában a külföldi partnert sem látja vendégül otthonában a (nyugat)-német fél. A vállalaton belüli kommunikáció sokszor írásban történik, vagy telefonon. Németország nyugati államaiban a konfliktuskerülés sem jellemzõ, Ausztriában már sokkal inkább.

(3)  A bizonytalanságkerülési hajlandóság arról informál, hogy egy kultúra (vagy egy szervezet) hogyan kezeli a bizonytalan, rizikóval járó szituációkat, s mennyire hajlamos arra, hogy elhagyja a járt utat a járatlanért. Magyarország esetében a szerzõk magas értéket állapítanak meg, de nincs ez máshogy Lengyel- és Csehországban sem. Fontosnak tartom hangsúlyozni: mivel a gazdasági környezet a régió országaiban korántsem nevezhetõ stabilnak, így nem is várható, hogy ez az érték alacsony legyen. Feltételezhetõ azonban, hogy a bizonytalanságkerülés idõvel csökken majd, hiszem „normális“ körülmények között sem az improvizáció nem tekinthetõ idegen vonásnak a szóban forgó kultúrákban, sem a szabályok merev betartása, ami pedig fontos ismérve az erõs bizonytalanságkerülési hajlandóságnak.

A döntési felelõsség ezzel a dimenzióval is összefüggésbe hozható: minél magasabb a bizonytalanságkerülési érték, annál alacsonyabb a felelõsségvállalási hajlandóság a dolgozók illetve az alacsonyabb vezetési szinten lévõk körében.

A (nyugat)-német kultúra képviselõinek többsége erõsen bizonytalanságkerülõ. Elsõsorban precízen lefektetett szabályok segítségével probálnak kivédeni minden váratlan eseményt, s ragaszkodnak a szabályok betartásához. Ez utóbbi nem mondható el sem a három volt szocialista táborbeli ország, sem Ausztria esetében: ezekre inkább a partikularizmus jellemzõ, azaz az egyén hajlamos a számára haszontalannak, merevnek, értelmetlennek tûnõ szabályok megszegésére.

(4)  Az utolsó dimenzió ahhoz szolgál támpontként, hogy egy kultúrán belül a teljesítmény, a karrier, a kereset, azaz „férfias“ jellemzõk, avagy a szociális kapcsolatok, a munkahely biztonsága, tehát „feminin“ értékek dominálnak. Magyarországra és Lengyelországra nézve a maszkulin viselkedési és életvideli mód tekinthetõ meghatározónak, amit többek között a férfi vezetõk igen magas aránya, a karrierre való törekvés – férfiak és nõk esetében egyaránt -, valamint a szabadidõs tevékenységek háttérbe szorulása igazol. Etéren nem tapasztalható nagy eltérés az öt ország között: Németországban is a férfias értékek vannak túlsúlyban; Hofstede Ausztriáról a németnél is erõsebb maskulin beállítottságot állapított meg.

[Folytatás következik]

 

Szerző: Dr. Ágnes Derjanecz, felesketett magyar német fordító és tolmács

 

 

Megjelent: Marketing & Management, Budapest, XXXV. Jg., 2001/1, S. 67-71